Harghitay Jozsef papnovendek mar a regeny elso lapjain megrazo vallomast tesz, miszerint nem a varhato anyagi elonyokert akar pap lenni, "hanem ertuk, a mezitlabasokert, rongyosokert, a fold barmaiert, akik remenysegukben minden karacsonykor szajuk leheletevel melengetik Jezuska labait, es elalszanak a templomban, mert vegre egy kis piheneshez jutottak." Azon tul, hogy a kedves Olvasoban mindjart felmerul, hogy aki ilyen gyonyoru sorokat tud papirra vetni, miert akar pap lenni, tovabbi igen nagy kerdes, hogy vajon a korabeli egyhaznak ilyen papokra van-e szuksege? Az is sulyos ketsegek forrasa, hogy milyen jovo varhat egy ilyen dalias termetu, eleterotol duzzado, amde a colibatus korlatai koze szoritott fiatalemberre a felszenteles utan? Kepes lesz-e sajat elvei es hitvallasa szerint elni, vagy sokra hivatott, de utat tevesztett, amolyan erdelyi "Amaro atyakent" bukik el a ra leselkedo kisertesek hinarjaiban, aki mogott a hivek sokatmondoan es alszent sajnalkozassal neznek ossze? Nyiro Jozsef oneletrajzi ihletesu regenye igen erdekfeszito olvasmany, es az izgalmakrol nemcsak a sajat lelkiismeretevel vivott "belso haboruja", hanem a tortenelmi Magyarorszagot terdre kenyszerito elso vilageges esemenyei is gondoskodnak. Azt mindenesetre elarulhatjuk, hogy e kuzdelem eredmenyekent a magyar irodalom gazdagabb lett egy kivalo iroval es egy nagyszeru regennyel.
